Hofburg

Hofburg mai látványa körülbelül 800 év alkotómunkájának az eredménye. Bécsben a Heldenplatzon álló épületegyüttes évszázadok óta az osztrák főváros dísze.
Ma az államelnök hivatalának ad otthont, 1918-ig az osztrák császárok palotája volt.
Legszebb részei a 13. században épültek. Számos múzeum található itt, pl az Ezüstkamra és a Sisi Múzeum, a Spanyol Lovasiskola és a díszterméről is híres Nemzeti Könyvtár.

240 000 négyzetméteren, 18 épületrészből, 2600 helyiségből, 54 lépcsőházból és 19 udvarból áll. A kapunál jobbra nyílnak a császári lakosztályokhoz induló átjárók, onnan a kupolaterembe jutunk, a félköríves épület fölé 54 méter magas kupola csúcsosodik. A kupolateremből a Batthyány-lépcső vezet a Silberkammer-be (Ezüstkamra), ahol az egykori udvartartás múzeuma van berendezve.

A Hofburg eredetileg egy középkori vár volt, eredetileg erődítménynek tervezték, de erre ma már csak a várkápolna emlékeztet. Ahogy nőtt a Habsburgok hatalma és ezzel együtt a birodalom nagysága, úgy épült ki ez pompás rezidencia.

Hofburg Hofburg Hofburg Hofburg

Minden uralkodó egy-egy épületszárnyat építtetett hozzá, egész történelmet alkotva Hofburg-ból.
A Hofburg így szépen város lett a városban, ahol a mai napig is legalább 5000 alkalmazott dolgozik.


Amalienburg (Amália vár)

A trapéz alakú épülettömb külön reneszánsz stílusú belső udvarral rendelkezik.
Az Amalienburg ad otthont a Hofburg fő attrakciójának, a Kaiserappartements-nek, azaz a császári lakosztálynak. 1575-ben kezdték építeni. A Hofburg XVII. századból származó szárnyában a köztársasági elnök hivatala van.

Amalienburg Amalienburg

Az épület homlokzata reneszánsz, közepén pedig szép barokk óratorony magasodik. Erzsébet későbbi lakhelye eredetileg Miksa császár fia, Rudolf számára készült.


Leopoldinischer Trakt

A Leopoldinischer Trakt (Lipót féle szárny) hosszan elnyújtott, kora barokk épület. Valamennyi terme a régi idők szokásairól, ízlésvilágáról árulkodik. Az itt lévő Zeremoniensaal (szertartások terme) 26 ikercsillárával ma is fényes diplomáciai fogadások színhelye.

Stallburg

A Stallburg Miksa főherceg számára a 16. század közepé épült istálló. Eredetileg önálló egység lett volna, de később a Hofburg részévé vált.
A három emelet magas, reneszánsz árkádos udvar körül elhelyezkedő istállók a Lippizaner Museum részeként megtekinthetők.
Az Istállós vár építését I. Ferdinánd kezdte el, de csak fia, II. Miksa fejezte be. Egyik részében ma képtár található.

Schweizertor

A 16. századi reneszánsz kapu a Hofburg legeslegrégebbi részébe vezet. Gyönyörű látnivaló!

Schweizerhof (Svájci udvar)

Itt található a kincstár (Schatzkammer), melyben megtekinthetjük a Habsburgok egyedülálló kincseit, többek közöztt a császári koronát, a korona ékszereket, a német-római birodalom császári koronáját, valamint Napoleon fiának ezüst bölcsőjét.
Itt tekinthető meg a kereszténység egyik legértékesebb relikviájának tartott Szent Lándzsa, amellyel a hagyomány szerint Jézus Krisztus mellkasát a keresztfán átszúrták.

Michaelertrakt

A kupolatermet a híres barokk építész, Josef von Erlach tervezte. A félköríves épület fölé impozáns kupola emelkedik.

A Neue Hofburg

A Hofburg együttesének a legfiatalabb része. Reneszánsz és klasszicista stílusban épült a Habsburgok hanyatlásának idején. A Neue Hofburg szerkezetileg is külön egységet alkot.