Schneeberg
Schneeberg Alsó-Ausztria legmegasabb hegye. Legmagasabb csúcsa a 2076 méter magasban található
Klosterwappen. Schneeberg a kirándulók igazi paradicsoma. Közelsége miatt a magyarok köréban is igen népszerű.
Távolság Bécstől: 70km.
A hegy anyaga mészkő, ezért kevés vízfolyás található rajta, de a hegy tövében eredő forrásokból fedezik
bécs ivóvízellátásának jelentős részét. Bécs ennek köszönheti Európában egyedülálló minőségű ivóvizét,
így nem meglepő, hogy Schneeberg és környéke természetvédelmi terület, ahol a legszigorúbb természetvédelmi szabályok
vannak érvényben.
A viz egy 1873-ban épült, 120 km-es vízvezetékrendszeren keresztül jut bécsbe.
Schneeberg kiváló kirándulóterep, akár egynapos túrával is teljesíthető a hegycsúcs elérése, melyhez több, könnyebb
és nehezebb túraútvonal is rendelkezésre áll.
Az túrautvonalak közül a legkönnyebb, ezáltal a leghosszabb is egyben, a hegyi vasút
vonalát követi, Losenheimből indul. Ennek az útnak kevés túratapasztalattal rendelkezők is nyugodtan
nekivághatnak.
Amennyiben egynapos túrázást tervezünk, visszafelé érdemes igénybe venni a hegyi vasútat. A Schneeberg vasúttal való utazás önmagában is egy külön élmény, hiszen az út gyönyörű erdőkön át, alpesi rétek mellett vezet egy csodálatos, páratlan szépségű világba.
A Schneeberg és környéke nemcsak nyáron szép, télen is feledhetetlen élményeket nyújt a kirámdulóknak. A téli hónapokban a Schneeberg elsősorban a Losenheimi sípályákon kínál sportolási lehetőséget.
Akik csak kisebb kirándulásra vágynak, nem feltétlenül akarják meghódítani a legmagsabb csúcsot, azok számára kiváló célpont lehet az 1213 méter magas Schober csúcs ahol fantasztikus panorámában gyönyörködhetünk.
Schneebergbahn (Schneeberg vasút) - Salamander
A gyógyító klímájú üdülőhely, Puchberg városából szállítja az utasokat a hegyek birodalmába.
A szalamandra mintázatúra festett vonat két kocsiból áll, Puchbergből (577 m) indul és egészen a fennsík
széléig viszi az utasokat. 1897 óta üzemel, a 9,8 km-es útat 53 perc alatt teszi meg, 1218 méter szintkülönbség
legyőzésével.
Április végétől November végéig közlekedik, télen a sok hó miatt nem üzemel. Jegyet nem csak a teljes útra, hanem egyes résztávolságokra is lehet váltani, amit érdemes elővételel megvenni.
A vasút állomásai:
- Puchberg
- Hengsttal
- Hengsthütte
- Ternitzerhütte
- Baumgarten
- Hochschneeberg
A Baumgartner állomás több túraút kiindulópontja. Puchberg innen 150 perc gyalog.
A Hochschneeberg-en a Salamander vasút felső állomásánál található Alsó-Ausztria legmagasabban fekvő gyermekjátszótere, mely 5000 m2-en terül el, közvetlenül a hegyállomás mellett.
Az Erzsébet Templom (Elisabeth Császárnő Emlékkápolna) szintén a Hochschneeberg-en található, melyet az 1898-ban meggyilkolt Erzsébet osztrák császárné, magyar királyné (Sziszi) emlékére emeltek.
Salamander üdülőlift
Puchbergtől mindössze 6 km-re, a Losenheim nevű városrészből indul a Salamander üdülőlift, mely
alig néhány perc alatt repíti utasait 840 méteres magasságból 1.210 méteren lévő hegyállomás, "Faden"-re.
A "Faden" egy hegynyereg a Schneeberg és Leiten pusztaság között. A hegyállomás ideális kiindulópont mindenféle túrához.
A hegyállomásnál szép panormáma tárul elénk, aholl több hütte is várja a kirándulókat.
A hegyállomástól induló túrák:
- Mamauwise rét
- Hegycsúcson felállított kereszt
- Északi Grafensteig
- Vízesés
- Íjász ösvény
- Forellino gyermekjátszótér
A felvonó egész éven át üzemel.
Weichtal-szurdok (Medve-szurdok) - Bärenschützklamm
A Weichtal-szurdok a Schneeberg és Rax hegyeket választja el egymástól, az ösvény egy része pedig
a Schwarza-patak mentén fekszik.
Ez Ausztria egyik legszebb és legismertebb szikla-szorosa, ahol 169 fahídon, létrán és 2900 lépcsőfokon keresztül lehet
átkelni, melyek a folyamatos karbantartás miatt teljesen biztonságosan használhatók.
A szurdok Graztól 40 km-re fekvő Mixnitz nevű településnél található. A bejáratnál jegyet kell váltani.
A hatalmas sziklafalakkal övezett szurdok 10 km hosszú, melyben a haladás egyirányú. Útközben fantasztikus vízesésekkel, hatalmas sziklákkal, barlngokkal, csobogó patakokkal teli látványban gyönyörködhetünk. Maga a szurdok a Schneeberg déli oldalában húzódik.